a csapat


WAEL ABDUL HAMID
a módszer megalkotója
"A csendes arc gyakran megszólal." -Ovidius
"Osztálykiránduláson voltunk osztálytársaimmal Kuwaitban – egy iskolán kívüli nap földrajzóra helyett. Delelőre járt, amikor egy beduin táborba vittek bennünket, ahol egy sátor várt ránk, hogy megpihenjünk egy kis időre az árnyékban. A kirándulás egyik célja számunkra, városi fiúk számára az volt, hogy ismerkedjünk az arab nomádok örökségével. Meghívtak bennünket, tegyünk egy sétát a hagyományos beduin vendégszeretettel kísért pihenő és a kávé után a tábor körül. Útnak indultam két társammal, és a tábor másik végében szóba elegyedtünk a törzs egyik idősebb tagjával. A beszélgetés hamar kiváncsivá tett bennünket. Rég volt ez már, de jól emlékszem, mert később sem tudtam kiverni a fejemből.

STEPHEN PAUL
AL FERASA oktató, Wael első tanítványa
Wael saját bevallása szerint jelenleg Stephen Paul a legnagyobb tudású tanítványa.
"Tizennégy évvel ezelőtt találkoztam Stephennel abban az üzletben, amit akkoriban vezettem Dél-Nyugat Londonban. Ettől a véletlen találkozástól kezdve Stephent tanítványomul választottam. Az arcáról azonnal megállapítottam, hogy éles elméjű, nyitott, és volt egy bizonyos affinitása az ezotériához. Stephen akkor már hosszú évek óta Keleti harcművészeteket tanult, és abban a szerencsében volt része, hogy kitűnő tanárok oktatták. Fizikálisan és mentálisan is gyakorlott volt azokban a dolgokban, amikkel foglalkozott. Amikor találkoztunk, Stephen a tudtomra adta, hogy új kihívásokat keres. Amint bemutattam neki a Ferasát, azonnal érdeklődést mutatott. Két nappal később elkezdtem az arcolvasás tudományára tanítani.

NEMES MARIANN
szervező
Évek óta foglalkoztatnak a keleti alternatív gyógyító módszerek, ezek tanulmányozása közben indiai és burmai meditációs, önismereti és energetikai módszerekkel is kapcsolatba kerültem. A satipatthana vipassana meditációban, Mahasi Sayadaw módszerében találtam meg azt az irányt, amely új perspektívát nyitott, majd indiai mestereim tanításai további dimenziókat nyitottak meg világlátásomban. Az AL FERASA "csak úgy" belecsöppent az életembe, épp akkor, amikor a szufi kultúrával való megismerkedést terveztem. Mélységei lenyűgöznek, ezért minden erőmmel támogatom az AL FERASA magyarországi elterjedését.