top of page
három tudományág

Arcolvasás (Az arckifejezés tudománya)

Az arcolvasás segítségével az emberek személyiségének és lelkivilágának egészen finom rétegei kutathatók fel. Az arcolvasást arra használták, hogy bármely arcról megismerhessék és megérthessék a személyiséget. Veszélyt jelent-e az idegen jövevény a törzs számára, hajlamos-e a megtévesztésre, vagy nemesek a szándékai? A beduin törzsek pontosan tudták, hogy viselkedjenek vendégeikkel, tudák azt is, hogyan tarhatják fenn a törzs biztonságát. Ezt tesszük mi is napról-napra, anélkül, hogy észrevennénk.

 

Nyomok (A nyomozók tudománya)

A sivatagban való találkozáskor a beduinok azzal kezdik az idegennel való ismerkedést, hogy megnézik a tevéjét és annak lábnyomát. Ebből láthatják, milyen messziről jön, hogy bánik az állataival, akiktől az élete függ. A ruhájából megállapítják törzsi hovatartozását, és hogy tárgyalóképes-e, hiszen ez rendkívül fontos a sivatagban. Az első néhány szónyi kommunikáció és a hagyományos vendéglátás után a Ferasa gyakorlott ismerője képes volt olvasni és érteni a jeleket a sátorban is. Hogy helyezték el a párnákat, milyen állapotú volt a padló és a szőnyegek, mit üzent a lábak mozgása ... Ilyen és más hasonló jelek alapján meg tudta állapítani, hogy a találkozás hivatalos vagy személyes jellegű volt-e, és ki kerekedett felül a tárgyalásban.

 

A fent említettek a nyomozás gyengédebb módszerei, azonban mélyebbre is mehetünk a témában – ez már a haladó képzés része. A törvényszéki gyakorlatban használt módszert segédeszközök használata nélkül alkalmazzuk, csupán igaz természetünkre és a megfigyelés erejére támaszkodunk.

 

Fel kell ismernünk, hogy nyomokat hagyunk életünkben mindenhol: ahol járunk, ahol pihenünk vagy dolgozunk, még akkor is, amikor megváltoztatjuk a megjelenésünket. Például ha jobbkezes vagyok, és reszelem a körmeimet, a bal kezem mindig tökélesetebb lesz, mint a jobb. Ezek olyan jellemzők, amelyekre gondolnunk kell életünk megfigyelése közben. A megfigyelések tárgyai az egyik ember számára érdekesek, mások számára viszont lényegesek. A nyomok arra valók, hogy feljegyzéseket készítsünk a környezetünkről és meglássuk a változásokat. Csak egy beduin képes követni valakit a sivatagban és ismerni a természetet, amely körülveszi. Ez a tudás azonban fontos lehet az Ön számára is.

 

"Egyszer elmentem, hogy meglátogassam Uthman Ibn Affant, a harmadik kalifát. Útközben láttam egy aszonyt az úton, akire kéjvággyal tekintettem. Később találkoztam Uthmannal, aki azt mondta, hogy házasságtörést lát a szememben. Megdöbbentem, és azt kérdeztem tőle, hírnök jár-e a látnok után? Azt válaszolta "ez az igazmondó Ferasa: látás és bizonyíték. " - így ír Annas Bin Malik i.sz. 650-ben Utman Ibn Affan Ferasájáról.

 

Családi örökség (Genetika)

Az ember termetét, fizikai jellemzőit, tartását, szokásait és általános viselkedését is vizsgálhatjuk. Például egy zömök alkat arra utal, hogy a személy a hegyvidékről való, akinek rövid, erős lábra és erős alsó terstre van szüksége ezekhez az életkörülményekhez. Ha pedig valaki sovány és szívós, bizonyára alföld vagy a sivatag az otthona, mert neki a túléléshez könnyebb és szívósabb alkatra van szüksége. A beduinok ilyen részletekből meg tudták határozni az emberek nemzetségét és törzsi hovatartozását, kultúráját, sőt néha még azt is, melyik családból származik az illető. Az AL FERASA ezen ágát ritkán alkalmazták, mert a törzsek szétszóródtak az arab világ minden részére. Az ősi tudást azonban még mindig tanítják, így használni tudjuk a 21. században is.

 

De más oka is van az AL FERASA alkalmazásának a modern időkben, hiszen megmutatja, hogyan reagál a testünk a környezeti, érzelmi és fizikai hatásokra. A testalkat - ahogy járunk vagy állunk, ahogy a végtagjainkat használjuk, sokat mond az AL FERASA ismerőjének.

A haladó kurzusokon ilyen témák kerülnek szóba, de csak miután az alap tanfolyamon már az arcot alaposan megértettük.

 

Ma ezt a módszert genetikának nevezik, és fontos része annak, hogy megértsük szüleink és nagyszüleink hatását életünkre. Ezek a genetikai hatások születésünkkor töltődtek belénk, és velünk maradnak egész életünkön át ilyen vagy olyan módon.

Az AL FERASA ismerete a bűnüldözéssel foglalkozóknak és más viselkedés-szakértőknek is segít, hiszen az idegrendszerbe nyerhetünk betekintést általa, ezért rendvül haszonos a stresszel reagáló viselkedésminták elemzésében.

 

"Isten arcot adott neked, te pedig másikat használsz." - William Shakespeare

 

© 2014 AL FERASA HUNGARY. Proudly created by PieR

bottom of page